Sosem felejtem el azt az estét. Olyan tisztán emlékszem, mintha tegnap lett volna pedig már 5 éve hogy megtörtént. Este fél 8 körül kezdtem el rosszul érezni magam. Egyedül voltam otthon. A végtagjaim egyik pillanatról a másikra elkezdtek remegni, mindenféle előjel nélkül. A pulzusom az egekbe szökött. Hasonlót sem tapasztaltam soha. Olyan érzés volt, mintha eljött volna a világ vége. Szó szerint halálfélelmem volt. Izzadtam és remegtem. Fogalmam sem volt mi okozza, így azt sem tudtam, hogyan állíthatnám le... még 1 óra elteltével is 170-es pulzust mértek nálam az orvosi ügyeleten. Végül addig fajult a dolog, hogy életemben először nyugtatót kellett bevennem. Még mindig kiráz a hideg ha visszaemlékszem arra az estére.
Hosszú sztori röviden: Egyre rosszabbul mentek a dolgok a sportban és fogalmam sem volt hogyan fordíthatnám vissza, teljesen erőtlennek éreztem magam a változásra. Ahelyett, hogy beszéltem volna róla, elfojtottam a negatív érzéseket magamban. A szervezetem pedig addig a napig bírta. Azon az estén ki akart törni belőlem. Pánikrohamom volt. Hetekig tartott mire bárminemű javulás mutatkozott. Vegül egy nagyszerű pszichológus segítségével 2-3 hónap alatt sikerült felülkerekednem rajta.
Ez volt tehát a rossz. Ha igaz a mondás, kell lennie jónak is. Mondanám, hogy aznap este bevittek az ügyeletre és a doktornővel , aki ( véletlen ) pont aznap volt műszakban végül ( véletlen ) egymásba szerettünk és azóta is boldogan élünk... Mondanám, de nem így volt. Nem ez a jó rész.
Aznap este valami megváltozott. A fájdalom annyira erős volt, hogy tudtam változtatnom kell. Valami azt súgta, hogy forduljak a könyvekhez. Ők majd segítenek. És ez tényleg így is volt. A “terápia” mellett, elkezdtem tanulni. Pszichológiát. Fiziológiát. Anatómiát. Bármit, ami kicsivel is közelebb vitt, ahhoz, hogy egyre jobban megértsem, hogyan működünk mi emberek, miért tesszük amit teszünk és miért nem tesszük meg azt a sok dolgot amiről tudjuk, hogy meg kellene tennünk. Történt viszont valami más is miközben tanultam. A folyamat közben megtaláltam a szenvedélyem. Rájöttem, hogy nem azért tanulok, mert muszáj, hanem azért mert akarok. Pont ez az amit annyira szeretek, ez az ami tényleg érdekel. Azon gondolkoztam, hogy életem lebrosszabb estéje valójában a legjobb este volt ?! 5 év hosszú idő. Ha egy idióta lennék is világossá vált volna számomra rengeteg minden... peldául, hogy az élet nem velünk, hanem értünk történik...
Hagyom, hogy ez mélyebbre süllyedjen...
Anélkül az este nélkül soha nem találtam volna rá a szenvedélyemre. Akármennyire is fájt, ez kellett ahhoz, hogy irányt váltsak. Kellett ahhoz, hogy észhez térjek és kellett ahhoz is, hogy megtaláljam azt amit mindennél jobban szeretek csinálni...
Az az este nem csak úgy megtörtént. Az értem történt!
Várj egy percet.
Tudom, hogy nem mindig ennyire egyszerű. Történnek ennél rosszabb dolgok is. Néhány ember olyan dolgokon megy keresztül, ami józan ésszel felfoghatatlan. Nem akarok prédikalni nekik. Hiszek azonban benne, hogy a jelentés amit ezeknek a törtėnteknek adunk, határozza meg végül, hogyan érzünk majd. Nekem pedig az érzelem egyenlő az élettel.
Ebben az univerzumban mindennek van egy ellentéte.
Nincs bal, jobb nélkül.
Nincs belső, külső nélkül.
Ha van fenn, akkor van lenn.
Ha van benn, akkor van kinn.
Tehát, ha van rossz, kell, hogy legyen jó is. Ezt nem én találtam ki.
Az emberi agy feladata, hogy te túlélj, nem az hogy boldog legyél. Ha fájdalmat tapasztal, azonnal csak a veszélyt látja.
A jót neked kell megtalálnod. Mindig ott van, de keresned kell ahhoz, hogy megtaláld. Nyitottnak kell lenned, ahhoz hogy rátalálj.
Nem számít ha kételkedsz. Az sem ha szerinted hülyeség. Azt viszont tudom, hogy ha odafigyelsz megtalálod majd. Lehet, még nem világos az egész kép. Talán évekbe telik, mire rájössz, mi miért történt. Minek miért kellett megtörténnie.
Addig is tartsd észben. Nem veled, hanem érted!
-TJ
